Sanyi most 38 éves. Egy Miskolc melletti kisvárosban született. Nagyon aktív gyerek volt, bringájával bejárta az egész környéket. Ismerte is már mindenki, szerették is. Ő volt a helyes talpraesett kissrác a zöld biciklivel. Nyitott gyerek volt, szerette járatni a száját. És pontosan jól tudta, hogy mikor merre érdemes tekerni, ha épp egy kis csokira fájt a foga. Már akkor megmondta a szomszéd Erzsike, hogy ez a fiú sokra viszi majd.

Sanyi jó eszű gyerek volt, a matek volt a kedvence a suliban. A többi tantárgy untatta, magolni aztán meg végképp nem tudott. Egyszer látott az egyik haverjánál egy Commodore számítógépet. Nagyon megtetszett neki. Addig sírt otthon, amíg apja eladta a rozoga traktort, és végre kapott ő is egyet. Onnantól kezdve csak a számítógépével foglalkozott. Nem érdekelte már a bicaj, a szomszéd Erzsike csokija, a haverok se nagyon. Osztálytársaival úgyse tudott sose játszani, dedósnak tartotta őket. A kertbe se ment már ki, a focit se rúgdosta már. Bent ült a szobában és programokat írt. Egyedül a nyári szünetben kényszerült felállni a számítógépe mellől, a kötelező kukorica címerezés miatt, amit a szülei vállaltak el egy kis plusz pénz reményében. Utálta is rendesen. Már akkor elhatározta, hogy ha egyszer nagy lesz, soha a büdös életben nem megy többet kukorica közelébe.

Sanyi aztán serdülni kezdett. A szülei mindenképp azt akarták, hogy gimnáziumba menjen. Mégha az a városban, Miskolcon van is. Neki igazából mindegy volt. Kicsit félt a kollégiumtól, az új környezettől, de nem ellenkezett, mert hallotta, hogy az új suliban lesz számítástechnika. 

Sanyit az elsők között vették fel a jó hírű gimnáziumba. Bár eleinte még sírdogált az egyedül töltött estéken, de aztán apja végre felvitte neki a számítógépet a koliszobába. Utána már nem is gondolt az otthoniakra. A gimi jól ment neki, különösen nem is kellett megfeszítenie magát. Aztán jött a következő sorsdöntő kérdés: hova tovább? A család két részre szakadt. Először is, ott volt az anyja, aki mindig is szebb jövőt tervezett neki, és bíztatta, hogy valósítsa meg álmait, menjen fel Pestre a Műegyetemre. Majd csak meglesznek nélküle. Aztán ott volt az apja, aki az egész számítógépes dolgot úgy tartotta hülyeségnek, ahogy volt. Szerinte "rendes" szakmát kell tanulni, amiből meg lehet élni. Például orvoslást. De azt is, ha lehet, minél közelebb, elvégre is a fiúnak otthon a helye. Meg különben is mi lesz velük nélküle? A vita hosszú hónapokon keresztül zajlott, és mindenkinek volt véleménye. Nagymama, keresztszülők, tanárok, de még a szomszédok is tudni vélték, hogy mi a legjobb neki. Sanyi aztán egy nap megelégelte a töketlenkedést, és bejelentette, hogy jelentkezett Pestre a Műegyetemre. Felvették.

Az egyetem nehéz volt. Nehezebb, mint amilyennek gondolta. Eleinte a környezet is taszította. A kosz, az aluljárók bűze, a tömeg, és azok a neonreklámok mindenhol. Aztán megtörtént. Sanyi megbukott félévkor. Még ma is emlékszik arra a magatehetetlen dühre, mikor meglátta az indexében az egyest. Nem tudta, mit tegyen. Szégyellte magát. Teljesen összetört. Most hogy mondja ezt meg otthon az anyjának? Az apjától még jobban félt. Most majd jönnek az "én megmondtam"-ok". Most mi legyen? Egyszer a kolesz felé sétálva eljátszott a gondolattal, hogy baleset éri. Például elüti egy autó. De nem nagyon, csak egy kicsit. Például eltörne pár bordája, és pár hétig kórházba kerülne. Akkor mindenki megértené, hogy halasztania kell az egyetemen egy félévet. Ezen egy pár napig töprengett, aztán megundorodott magától. Összeszedte magát, leült, és bemagolta pótvizsgára az anyagot. Átment.

A kezdeti nehézségek után Sanyi szárnyra kapott. Rájött, hogy Pesten nem adnak semmit ingyen. Itt senki sem ad ingyen csokit, csak mert szimpatikus. Bejárt egy kutatócsoportba ismereteket építeni. Jó ötletei voltak, így hamar megkedvelték. Az egyik számítógépes programja első díjat nyert. Onnantól kezdve sosem volt egyedül, keresték a társaságát. Még az egyetem alatt felfigyelt rá egy nemzetközi cég, megengedték neki, hogy bejárjon hozzájuk gyakorlatra. Onnan pedig egyenes út vezetett felfelé.

Sanyi ma keresett szakember a szakmájában. Első díjas programját továbbfejlesztette, nemrég megszerezte vele a doktori címet is. A PhD címe védését követő buliban megismerkedett egy lánnyal. Ez a lány lett a felesége. Szeret utazni az újdonsült asszonnyal. Bejárták már Európát, Amerikát, most Afrika következik. Vett egy lakást Budán, megvan a fekete Audi. A gyerek is úton van már.

Sanyi elégedett az életével. Elért mindent amit akart.

Csak az a fránya kukorica ne hiányozna annyira.